egy doktor és úgy néz ki, talán még egy gyerek is születik ma (arra van külön szó, hogy a keresztgyereked gyereke? komakölök?). csak hab a tortán, hogy a pasim elmént megnézni a doktor úr védését, az esemény tiszteletére felvett egy ritkán viselt kardigánt (mint ahogy a "kardigán" és a "pasim" együttes használatából kiderülhet, hogy ritkán viselt) és talált a zsebében egy tartalék cumit!

tököm televan azokkal az email címekkel, amikben benne van a születési év. (nyilván valami gondom van a korommal)

rájöttem, hogy egyik szolgáltatót használtam a másik helyett. mármint pszichológus helyett. nem is takaritónőt. most akkor mi van? nem szánok elég időt arra, hogy legyenek érzelmeim. vagy mi.

Nem mondtam igazat. Nem háromszor láttam műtőt a harántfekvős gyerekem miatt azért, hogy Zsunior cukiság egészségesen világra jöjjön és én újra a régi legyek, hanem négyszer, és már az ötödik is elő van jegyezve. Ez a gyerekszülés egyaltalán nem tréfa.

hazajöttünk és a gyerek üdvözölte a cicát, leltározta az alkatrészeit, és beszámolt neki.

"szia cica. füle: egyik. másik. szemüje: egyik, másik. cica, sihuhu (mutatja új játékmozdonyt), néni adta."

nagyon egyoldalú lenne a kapcsoltuk- a macska hátrányára - ha nem tanította volna meg a macska a gyereknek, hogy kell folyamatosan utántölteni a tányérját száraz kajával.

amerikában tombol a pazarlás. amúgy jó volt, láttunk piros lombokat. kérek majd fotót Petertől.

elkezdtem újra futni. arra volt jó, hogy amikor az unokatesóm a new yorki maraton előtti nap bemelegítésként akart egy kis lassú tempójút futni, lépést tudtam vele tartani, sőt beszélgetni is tudtamközben. szerintem a maraton utáni nap többet futott levezetésképen, mint amennyit én csúcsformában szoktam. persze az egyik lábujj körmét le is kellett vetetnie, de az állítólag nem nagy dolog.

lassan fél 11 és még kukorékol a gyerek.

ragoz, magyar-angolul. ha valami az enyém, akkor "Mommyjáé's". ha a kék cipőt kéri, akkor "blue-t".

Daddy, alszik, wake up. 

Balatoni társaság.

O: és melyikőtök dohányzik (később tudtam meg, hogy amit cigisdoboznak hittem, az játékcigi volt)?
srác: (terjes csajára pillantva) én... de csak munkában
O: miért, mit dolgozol, hogy ott még lehet dohányozni?
srác: környezetvédelmi mérnők vagyok
O: ?
srác: levegő minőséget mérek

kullancs társadalom tanpályát nyított rajtam, csak nekem nem szóltak: most szedtünk ki 3 (három) pici egyedet a törzsemből. akinek nincs, melegen ajánljuk a kullancskiszedő csipeszt, patikában kapható, kockázatok és mellékhatások, stb.

aztán magyarázkodhatok a férjemnek, hogy dolgoztam, és nem henteregtem a réten...

női szempontból a munkahelyeket két kategóriába lehet sorolni: azok, ahol a klotyóban ki van írva valami népnevelésre utaló utasítás, és azok, ahol nem. Én így sok év és több különböző munkahely után rájöttem, hogy nekem fontos, hogy az utóbbi - anonímabb - környezetben intézhessem a dolgomat. Kielemezve a helyzetet: vannak a nagyon kicsi közösségek, ahol nem merül fel, hogy egymásnak írunk, hiszen már a nyomtatásnál (igényes A4-es nyomtatott verziókat kell általában elképzelni) kibukna a dolog. Ezen kívül egy négy fős egyterű irodában nyugodtan meg is lehet mondani a másiknak. Aztán vannak a tömeges munkahelyek, mint az az emelet, ahol én dolgozom, ahol eszébe sem jut senkinek nevelni a másikat, és egyébként is a becsúszott hibák általában egyszeriék, ezért nem írjuk ki azt, hogy légy szíves a tampon madzagjával ne hagyjál vérfoltot a falon. Tehát úgy látom, a klasszikus középméretű vállalati kultúra - a gazdaság állítólagos motorja - az, ahol a nők egymást figyelmeztetik a szagtalanító/vécékefe/szellőzés használatára.

Erről jut eszembe életem egyik legcikibb eseménye. Tudni kell, hogy Amerikában csak öblös, vízzel teli pottyantással találkoztam. Ebben a környezetben szinte fölösleges a budikefe, hiszen nem is tud semmi letapadni, azonnal vízbe kerül. Ezért valahogy meg is maradt bennem, hogy a budikefét nem illik összegányolni, maradjon csak szép tiszta. Node amikor Bécsben dolgoztam - viszonylag kis közösségben - akkor ez azt eredményezte, hogy inkább a wc kagylót hagytam gányosan, mint hogy a keféhez folyamodtam volna. Így történt, hogy utánam egyszer kiírta valaki, asszem a főnökasszony, kézzel - régen volt - de A4: "Wozu gehört eigentlich eine 'Klobürste'?" Hatott, azóta tudom.

nem is én vagyok a legöregebb. vagy most már igen?

mellesleg nem is írok többet, mint az átlag halott blogger. akit zavar: bocs.

ma meglátta a gyerek élete első Barbiját. egy kislány lobogtatott egy meztelen példányt a játszótéren. Zsunior mutatta, hogy "néni".

és ha lenne olyan mátrix, hogy mekkora hiba, mekkora hatással, akkor ma volt egy kis hiba, nagy hatással: a margarin kockát rossz irányból kezdtem el vágni, ezáltal buktam az 50g-os mércéket, amik a másik irányba mérnek. (vettem egy klassznak tűnő analóg konyhai mérleget egyszer, de nem néztem, hogy 5kg-ig mér, és csak 100g-nál kezd pontos lenni). 

Mert már régen volt kép. Még a sapkaszezonból.

szabadnapos vagyok, sétáltunk a türkízkékben (lásd légszennyezettség térkép), na jó, főleg én, mert Zsuni aludt, és megcsapott az ibolya illata két helyen is. 

bakker aludnék egy gyorsat amíg még nem ébred fel de benn van a kontaktlencse. ez a lustaság, fárasztó egy dolog!